Három és fél perc volt hátra a harmadik negyedből a Kanada–Magyarország negyeddöntőn, amikor Takács Orsolya góljával egyenlítettünk. Ám a szoros eredménynek nem sokáig örülhettünk, egy perc múlva ismét kétgólos hátrányban voltunk. Christine Robinson talált be távolról, majd mindössze 37 másodperc elteltével a magyar származású Emily Csikos maradt egyedül a kapásszélen, rövid sarokra lőtt labdáját pedig nem tudta hárítani Horváth Patrícia.
E két kapott gól sorsdöntőnek bizonyult. A gyors találatok megfogták az egyébként is feszültnek tűnő magyar lányokat. Hiába kaptunk fórt a következő támadásnál, a lehetőséget elpuskáztuk – amiben szerepet játszhatott, hogy az origo.hu megfigyelése alapján Tóth Gyula, a juharlevelesek magyar másodedzője rendre kihallgatta a mieink haditrevét –, míg a negyedik negyed úgy indult, ahogyan semmiképpen sem kellett volna. Christine Robinson kilenc méterről ívelt Horváth kapujába, s ekkor már érezni lehetett, hogy a három gól ledolgozása már sok lesz a csapatnak. A kapuscsere sem segített, Gyöngyössy Anikó ugyan csak egyet kapott, de ez mit sem ért, mivel elöl a társak csak egyet tudtak lőni.
Ahogyan telt az idő, úgy erősödött bennünk az érzés, hogy a hőguta mellé a vereséget is kénytelenek leszünk elviselni. A megújult csapatnak egyelőre túl nagy falat volt a rendkívül kemény pólót játszó és 2008 ősze óta együtt készülő (ez a központosított gyakorlás tavalyi Hollandiának olimpiai aranyat ért) kanadai válogatott, illetve a negyeddöntő okozta nyomás.
„Ilyen előfordulhat – mondta erre Pelle Anikó csapatkapitány. – Öt-hat olyan lány van a csapatban, akinek ez az első világversenye. Ha kívülről nem is látszik, tudat alatt bennük lehet a drukk, amely bizonyos helyzetekben felerősödhet, és akár ez is vezethet rossz megoldáshoz.”
Az első vereségét elszenvedő női válogatott számára persze még nem ért véget a torna, a hölgyek szerdán az olimpiai bajnok hollandokkal mérkőznek, a találkozó győztese pedig az ötödik, vesztese a hetedik helyért küzdhet.
