Olimpiai bajnok a világkupán

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.29. 23:51
Címkék
Olimpiai bajnok és világbajnok is részt vesz idén a tiszaújvárosi világkupán, amelyet augusztus 9-én, vasárnap tartanak. A triatlonhét viszont kilenc napból áll majd a városban, már ezen a szombaton elkezdődik.

A rangos vk-viadal ezúttal is a hagyományos, most már tizenegyedik alkalommal sorra kerülő triatlonhét záró eseménye lesz. A triatlonhét már e hét szombatján elkezdődik, amatőrversenyek tarkítják, jövő szombaton pedig junior Európa-kupa-futamot rendeznek keretében.

Athén olimpiai bajnoka, az ausztrál származású, osztrák színekben versenyző Kate Allen úgy döntött, az idén abbahagyja a triatlont, a tiszaújvárosi világkupán viszont utolsó versenyzői évében még részt vesz – derült ki a verseny szerdai sajtótájékoztatóján. A férfimezőny legnevesebb tagja a svájci zászló alatt induló, francia származású Olivier Marceau, 2000 világbajnoka lesz Tiszaújvárosban.

A vk-futam úszószámát a sajószögedi tóban tartják, ahogy tavaly is, hiszen a Tiszánál alkalmasabb helyszín e célra. A vendéglátó TVK-Mali sportolója, Török Dániel szerint – aki az első húsz között akar végezni – rengeteg a jó úszó a mezőnyben, így a magyarokat már az első szám rendkívüli erőfeszítésre készteti.

Gyors, de technikás a kerékpározás pályája: miután a mezőny visszatér Tiszaújvárosba, hét kört tesz meg az utcákon, és mindegyikén tizenegy kanyart kell bevennie. A terep viszont sík, így gyors tempóra lehet számítani. Aztán következhet a futás, amelyre az olimpiai távú idei országos bajnok, Török Dániel tartalékolni akar – kivéve, ha a kerékpározásnál egy kisebb boly megszökik, mert azzal ő is menne.

Török Dániel mellett további hét magyarért szurkolhatunk a férfiak között, így az ob ezüst- és bronzérmesének, Pocsai Balázsnak és Bajai Péternek.

A hölgyeknél öt magyar induló lesz, köztük a bajnoki arany- és ezüstérmes, vagyis Szabó Zita és Kovács Zsófia.

Legfrissebb hírek

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
12 perce

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
17 perce

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
23 perce

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
28 perce

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
53 perce

Zalánki Gergő visszatér a Pro Reccóhoz – hivatalos

Vízilabda
1 órája

A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával

Képes Sport
1 órája

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik