A Lokinak nem adnak kegyelmet

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2009.08.01. 02:08
Címkék

Magyar futballcsapat hosszú évek óta nem küzdött olyan kellemes gondokkal, mint mostanság a DVSC-TEVA. A Loki ugyanis a tallinni 1–0-s győzelem után egymeccsnyire van attól, hogy legrosszabb esetben is az Európa-liga csoportkörébe kerüljön, ez pedig az újabb kvalifikációs párharccal együtt még minimum nyolc európai kupatalálkozót jelentene a debreceni együttesnek. A dicsőség mellett jelentős anyagi javakkal is kecsegtető BL- vagy Elszereplés mellett azonban a hazai bajnokságban is helyt kell állnia a címvédőnek, s a DVSC szakmai stábja éppen azon dolgozik, hogy a rendelkezésre álló keretből mindkét fronton sikeres csapatot állítson ki. Miközben a hazai mezőny java része a második tétmeccsére készülődik, a Loki szombaton a Pápa ellen már hatodszor lép élesben pályára, s szerdán az észt Levadia elleni sorsdöntő visszavágó vár a hajdúságiakra a BL-selejtező harmadik körében.

A diósgyőri bajnoki rajton a három nappal korábban Svédországban pályára lépő csapatból mindössze Czvitkovics Péter kapott helyet a kezdők között, s az aranyérmes elvérzett a DVTK ellen. Külön balszerencséje volt Herczeg András klubmenedzsernek, hogy a tallinni BL-selejtezőt eltiltás miatt kihagyó Máté Péter és Varga József egyaránt sérült volt, pedig őket nyugodtan pályára küldhette volna Miskolcon a szakember. A Pápa ellen szombaton erősebbnek tűnő Loki kezd majd, mégpedig amiatt, hogy a debreceni szakmai stáb reményei szerint az ősszel lesz még mód gyakorolni a rotációt, mondjuk a BL-csoportmeccsek s a Soproni Liga-találkozók között…

Véber Györgyöt, a Lombard mesterét nem igazán foglalkoztatja ez, ő és csapata úgy készül, mintha a DVSC a legjobb összeállításában fogadná.

„Senkit se tévesszen meg a DVSC múlt heti, DVTK elleni veresége, senkit se tévesszen meg a csapat összeállítása – mondta a Pápa edzője. – Mi magunkkal foglalkozunk, így például azzal, hogy a televíziós közvetítésnek köszönhetően megmutathatja magát a csapat, s bizonyíthatja, nem a levegőbe beszélünk, amikor a céljainkról szóltunk. Agreszszív, felszabadult, de egyben fegyelmezett játékra készülünk, olyanra, mint amilyet a ZTE elleni Ligakupa-mérkőzésen láthattak tőlünk a focirajongók.”

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
18 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
22 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
53 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája