Elvéreztek a kihívók

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
2009.08.02. 23:25
Címkék

A férfiaknál Bagics Bence és Tóth Gábor, a nőknél Dambendzet Nathalie és Józsa Zsuzsanna lett a 2009-es esztendő magyar strandröplabdabajnoka, miután első számú kihívóik, Horváth Balázs és Vocskó Máté, illetve Gudmann Csilla és Szombathelyi Szandra már az elődöntőben búcsúztak, így nem volt esélyük vetélytársaik megelőzésére az összetett pontversenyben.

„Egyik évben sem lehet előre kijelenteni, hogy megvan a bajnoki cím, de így, hogy az idén a három legjobban sikerült torna eredménye számított, azért nyugodtabban készültünk az ob-re” – mondta összegzésként a simán megnyert hűvösvölgyi finálé és a veretlenül megszerzett bajnoki cím után Józsa, aki Dambendzet oldalán egy év után hódította vissza az országos bajnoki címet (a címvédő Héjjas Valéria és Pethő Anita sérülés miatt nem vett részt az idei sorozatban).

A férfiak mezőnyében a közelmúlt és a közeljövő legjobb hazai feladója, Koch Róbert és Kaszap Tamás által alkotott friss páros némi meglepetésre egészen a döntőig menetelt. Az elődöntőben kiütötték a ver­senyből a Horváth, Vocskó kettőst, így a fináléban azzal a tudattal állhattak ki Bagics Bencéék ellen, hogy bajnokká tették őket. A színvonalas fináléban az első játszmában jó esélyük volt Kaszapéknak, ám 19:16-ról sem sikerült befejezniük a játékrészt. A folytatásban aztán hiába voltak szép megoldásaik, Bagicsék biztosan nyerték meg idei második tornájukat, és lettek országos bajnokok.

Bagics Bence első, Tóth Gábor második, Józsa harmadik, míg Dambendzet Nathalie negyedik bajnoki címének örülhetett.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
5 perce

Saka helyett Madueke kezd az angoloknál a Kongói DK ellen – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
5 perce

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

Csupasport
8 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
52 perce

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
53 perce

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
58 perce

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
1 órája

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik