Igazolásban bajnok az Olaj

F. Z.F. Z.
2009.08.02. 23:25
Címkék

A szurkolók országszerte az átigazolási szezon „bajnokaként” emlegetik a Szolnoki Olaj KK-t, amely nagy neveket szerződtetett a 2009–2010-es idényre, és viszonylag korán, egy hete megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Persze ezért még nem kapnak aranyérmet Váradi Kornélék… A férfi élvonalban legutóbb hetedik helyen záró, 2007-ben bajnokságot és kupát nyerő klubban folytatja Fodor Márton (Körmend), s hárman érkeztek Pécsről, a legutóbbi évad ezüstérmesétől: visszatért két korábbi kedvenc, az amerikai Thomas Kelley és a szerb Dragan Alekszics, s piros-feketébe öltözik Grebenár Péter is. A hazai porondon jól csengő nevek mellett maradásra bírták a szenegáli Ousmane Barrót, s még egy légiós megszerzését tervezik, azaz valóban erősnek tűnik a keret, ami nemcsak a szurkolókban ébreszt vérmes reményeket, hanem a vezetőkben is: az új játékosok bemutatásakor Nyerges Zsolt klubelnök a döntőbe kerülést fogalmazta meg célként.

Nemcsak játékosmozgás volt az Olajnál, a szakmai stáb is átalakult: Pór Péter vezetőedző „felfelé bukott”, és szakmai igazgató lett, a csapat edzése és irányítása pedig Horváth Imre feladata lett.

„A felnőttektől az utánpótláson át a sportiskolásokig én foglalkozom a csapatokkal. A szakmai koncepció szerint a jövőben minél több magyar klasszist szeretnénk kinevelni az A-csoportos együttesnek. Nem én jelölöm ki az irányvonalat, hanem tapasztalataim révén az edzők és a kosarasok munkáját segítem. A szurkolók is tisztában vannak vele, hogy jó játékosokat igazoltunk, mi, vezetők is tudjuk, hogy most van lehetőség erős együttest építeni, ám nem szabad elszállni, lépésről lépésre kell építkezni, függetlenül attól, hogy a riválisok és a média esélyesnek kiált ki minket” – fogalmazott Pór Péter, a 2007-es sikerkovács.

Az új edző sem kíván ajtóstól rontani a házba, főleg mert még nincs meg a negyedik légiós, s mert többen is súlyos sérülés után kezdték el a munkát. Váradi Kornél bokaműtéten, Harazin Tamás térdoperáción esett át, az új center, Grebenár Péter pedig injekciókúra után van makacs talpsérülését követően.

„A tavalyi kerethez képest valóban erősebbnek tűnik az idei, de sok jó kosaras még nem alkot automatikusan remek együttest. Mivel csak egy játékos hiányzik, már tervezem a taktikát, de a végleges játékstílus természetesen csak akkor alakulhat ki, ha kiderül, ki lesz a negyedik külföldi. Nem célom ráerőltetni a csapatra az én akaratomat, úgy igazítjuk a taktikai repertoárt, hogy többnyire illeszkedjen a játékosok stílusához, s maximálisan kihozzuk a kosárlabdázókból a bennük rejlő lehetőségeket” – mondta Horváth Imre, aki tagja volt az 1991-es bajnokcsapatnak, amely a klub történetének első magyar bajnoki címét szerezte meg; s edzőként ezüstéremig jutott a Debrecennel 2005-ben.

Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
6 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
26 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
29 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
30 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
42 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
49 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
58 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája