Räikkönen: bukfenc

T. A.T. A.
2009.08.02. 00:08
Címkék

Mikko Hirvonen mindössze négy gyorsaságira van attól, hogy megszerezze pályafutása első hazai futamgyőzelmét. A Ford-pilóta már délelőtt meglépett az addig a nyakán lihegő Sebastien Loebtől a Finn-rali második napján – s ez nemcsak annak köszönhető, hogy rettenetesen gyors volt, hanem annak is, hogy az ötszörös világbajnok francia csapattársához hasonlóan gumigondokkal küszködött.

„Remek nap volt – mondta Hirvonen. – Minden a terveim szerint zajlott, szeretném megtartani az előnyömet a záró napon is. Kár, hogy Sebastiennek gondja volt, ha az nincs, fantasztikus csatát vívhattunk volna.”

Loeb azt mondta, nagyon sok kockázatot vállalt, de sehogyan sem tudta utolérni Hirvonent, és nagyon úgy tűnik, számára vége a játéknak. Mondja ezt úgy, hogy mindössze 32 másodperc a hátránya. Csak hát elég rutinos már ő ahhoz, hogy felmérje, ha a finn nem hibázik, vagy nem jön közbe valami technikai gond, akkor nyer, s növeli az előnyét az összetettben.

A harmadik helyért Jari-Matti Latvala és Dani Sordo vív késhegyre menő csatát – egyelőre a finn áll jobban.

Ezen a versenyen fokozott figyelem irányult a Super2000-es géposztályra, méghozzá Kimi Räikkönen miatt – a Ferrari pilótájának ugyanis ez az első világbajnoki futama. Pontosabban ez volt. A finn hatalmasat esett a szombati záró szakaszon – a hírek szerint Puntója több bukfenc után állt meg –, de szerencsére sem Räikkönen, sem navigátora, Kaj Lindström nem sérült meg.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
8 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
28 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
42 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája