Vizes vb: az volt a feladatom, hogy megnyerjem a futamot - Cseh

2009.08.02. 10:42
Címkék
A NEMZETI SPORT jelenti RómábólMindkét magyar induló, Cseh László és Kis Gergő is bejutott a 400 méteres férfi vegyes úszás döntőjébe a római vizes világbajnokságon. Cseh a végén már tartalékolt, míg Kisnek a gyengébb kezdés után nagy hajrát kellett bemutatnia.

NYILATKOZATOK

CSEH LÁSZLÓ
„Nem ment rosszul, de nem úsztam ki magam. A feladatom az volt, hogy az első helyen végezzek a futamomban. Az utolsó száz méteren, a gyorson már kiengedtem, hogy tartalékoljak a döntőre. Gergő mondta, hogy szorítani fog majd a ruha, ez így is történt, de úgy voltam vele, ha az első 300 métert kibírtam, akkor az utolsó százat is kibírom valahogy. Látszott, hogy Ryan Lochte nagyon jó formában van.”

KIS GERGŐ
„Amikor beugrottam a vízbe, úgy éreztem, lassú vagyok. A háton szerencsére magamra találtam, ám mellen megint elszakadt tőlem az élboly. Ekkor azt gondoltam, hogy a döntőbe sem jutok be. Nagyon megnyomtam a végét, mivel láttam, hogy Laci kienged, és azt gondoltam, ha ráúszok, bekerülök a fináléba. Örülök az összesítésben harmadik legjobb időnek, de jó lenne végre már a döntőben is nagyot dobnom.”

Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
9 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
18 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
48 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
49 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
51 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
53 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
59 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik