„Briatore a hóhérom”

T. A.T. A.
2009.08.04. 00:46
Címkék

Immár hivatalos: Nelsinho Piquet nem áll rajthoz az Európa Nagydíjon – akkor sem, ha a fellebbviteli bizottság augusztus 18-án úgy dönt, felfüggesztése ellenére engedi elrajtolni a Renault-t –, ugyanis a brazil pilótát hivatalos levélben értesítették: nem számítanak rá a jövőben. Erre már az előző, a magyar futamon is lehetett számítani, de úgy tűnik, az utóbbi egy hét szócsatája tett pontot az ügy végére: Flavio Briatore menesztette pilótáját.

„Levelet kaptam, amelyben közölték, a hátralévő versenyeken nem számítanak rám – mondta az ifjabbik Piquet. – Más kérdés, hogy az idén Briatore megígérte, minden más lesz, megkapom a figyelmet, amit megérdemlek, és a csapaton belül egyenlőek lesznek a versenyzők. Aláírattak velem egy szerződést, amelyben benne volt, Alonso pontjainak negyven százalékát kell megszereznem a szezon közepéig. Annak ellenére, hogy Alonso kiváló pilóta, úgy gondoltam, ha megkapom ugyanazt a hátteret, amit ő, menni fog.”

Nelsinho elárulta, sajnos az ígéretek nem váltak valóra: ő mindössze 2002 kilométert tesztelt, miközben Alonso 3839-et, ráadásul csak három napja volt száraz pályán, azt is nehéz autóval, kemény abroncsokon tette meg, miközben csapattársa könnyű autót, puhább gumikat használt.

A brazil pilóta bízik saját tehetségében és abban, hogy van helye a száguldó cirkuszban. Elmondta, noha a csapatfőnöknek általában partnerként kellene viselkednie a pilótájával, vele épp az ellenkezője történt: Briatore volt az ő hóhérja.

Közben arról pletykálnak az F1-ben, hogy a brazil versenyző édesapja, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet szeretne beszállni a BMW-csapat megvásárlásába (a gyár az idény végén kiszáll a cirkuszból), amelyet a korábbi csapattulajdonos, Peter Sauber is nagyon szeretne megmenteni.

Felipe Massa hazatéréséről a 16. oldalon olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
10 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
12 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
13 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
18 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
31 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
38 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
52 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik