Szalai Ádám kétmillió eurót ér

Vágólapra másolva!
2009.08.04. 00:46
Címkék

Balázs alig múlt tizennyolc éves, amikor bemutatkozhatott 2006 novemberében a válogatottban – ez alighanem köszönhető volt annak is, hogy egy hónappal korábban a Dinamo Kijev szerződtette. Az első csapatban kevés lehetőség jutott neki, és nincs kizárva, hogy a Videoton lesz a következő klubja. Októberben lesz huszonegy éves Stieber Zoltán, akinek az Aston Villánál volt profi szerződése, a tavasszal jó játékkal, gólokkal és gólpaszszokkal segítette a TuS Koblenzet a Bundesliga másodosztályú tagsága megőrzésében. Sokra hivatott Szalai Ádám: szórta a gólokat a Real Madrid tartalékegyüttesében, s olyan csapat szerződtetné, mint a Borussia Dortmund. S a legújabb reménység: Futács Márkó három éve került a francia Nancy utánpótlásához, februárban a Werder Bremenhez szerződött, júliusban már Szuperkupa-meccset játszhatott a Wolfsburg ellen.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2–0 az amerikaiaknak

Tenisz
2 perce

Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros kiütötte a hazai pályán az Újpestet

Labdarúgó NB I
4 perce

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
13 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
33 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
44 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
48 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik