Hosszú az út

Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék

2003

Cseh László és Michael Phelps első nagy összecsapására a barcelonai vb-n került sor – az amerikai úszó világcsúccsal győzött 400 méter vegyesen Cseh előtt. Ők ketten már ekkor is kiemelkedtek a mezőnyből: a harmadik helyezett tunéziai Uszama Melluli majdnem öt másodperccel maradt el a magyar fiú mögött.

2004

Az athéni olimpián vissza is vághatott volna Cseh az amerikainak, ha nem jön közbe a lábtörése… A balszerencse nem könnyítette meg Cseh dolgát, ám nem adta fel, és rajtkőre lépett a görög fővárosban. A kihagyott edzések és a sérülés éreztette hatását, hiszen Cseh olimpiai bronzérmet szerzett Athénban.

2005

A montreali világbajnokságon már feltűnt Ryan Lochte is, s a 200 vegyes döntőjében ugyanaz a sorrend alakult ki, mint három évvel később, a pekingi olimpián. Cseh felkészülését ezúttal semmi sem hátráltatta, a halászteleki fiú kihasználta Phelps távollétét 400 méter vegyesen: két másodperces előnnyel ült fel a világbajnoki trónra.

2007

A melbourne-i vb-t Cseh és edzője, Turi György egyaránt megszenvedte. 2005 világbajnoka képtelen volt mentálisan elviselni Michael Phelps kiváló formáját. Kétszáz méter vegyesen Phelpsen kívül Lochte is megelőzte őt, ám az igazi csalódást a 400 méter vegyes és az ott elért ötödik hely okozta.

2008

A pekingi olimpián Michael Phelps megdöntötte Mark Spitz legendás müncheni rekordját: nyolc aranyat szerzett. Csehnek maradt a három ezüstérem, ám a két vegyesen szinte öldöklő küzdelemben szerezte meg a második helyet, maga mögé utasítva a kiváló formában lévő Lochte-t.

2009

Phelps távollétében legtöbben biztosra vették Cseh győzelmét – különösen 400 méter vegyesen, noha számtalanszor elmondta: mindig akadnak új vetélytársak. A betegség is közrejátszott abban, hogy elmaradt a már-már előre elkönyvelt vb-arany.

Legfrissebb hírek

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
11 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
34 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
45 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
48 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
1 órája

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik