Oláh Gábor utca: szép búcsú Európától

2009.08.05. 23:46
Címkék

Mint a „K und K” korszakban.

Minden a legnagyobb rendben – sugározta Jean-Louis Valentin arca. Múlt pénteken az MLSZ próbálkozása is hiábavalónak bizonyult, s az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) stadion- és biztonsági bizottsága meghozta döntését, amelynek értelmében az Oláh Gábor utcai létesítményben ebben a kupaidényben nem rendezhet több mérkőzést a DVSC-TEVA.

A francia UEFA-delegált a verdikt ismeretében kedden este villámgyorsan végzett a mobilarénában: ahol „elődei” egy órán át bóklásztak-böngésztek az „ezer” hiba között, ő jó negyedóra alatt végzett, s elégedetten, mosolyogva bólogatott a futballcégvezető Szilágyi Sándor és a biztonsági igazgató, Képíró János megjegyzéseire.

A monsieur „örömének” magyarázata egyszerű: a Loki és a stadiont működtető Sportcentrum Kht. minden két héttel ezelőtti vállalását teljesítette. Megszámozták a lelátói sorokat, új kispadokat építettek, a menekülő útvonalak is jól láthatóak – a festésnek köszönhetően. Lehet, hogy az európai porondon érdekelt csapatok otthonai közül a debreceni az egyik legleharcoltabb aréna, de az elmúlt évek alapján – a Kárpát-medencében legalábbis – az egyik legbiztonságosabb.

Az Oláh Gábor utca búcsúzott – fociünneppel…

Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kedzte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
3 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
6 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
22 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
29 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
48 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
52 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik