Ronaldinhóé az Aranylabda

Vágólapra másolva!
2005.11.28. 20:41
Címkék
A papírformának megfelelően a Barcelona brazil támadója, Ronaldinho vehette át a párizsi gálán a France Football álltal immár ötvenedik alkalommal átadott Aranylabdát. Az újságírók szavazatai alapján a Chelsea középpályása Frank Lampard lett a második legjobb Európában játszó labdarúgó, míg a harmadik a Liverpool csapatkapitánya Steven Gerrard lett.
Sokak szerint már tavaly is megérdemelte volna, akkor azonban "csak" harmadik lett
Sokak szerint már tavaly is megérdemelte volna, akkor azonban "csak" harmadik lett
Sokak szerint már tavaly is megérdemelte volna, akkor azonban "csak" harmadik lett
Sokak szerint már tavaly is megérdemelte volna, akkor azonban "csak" harmadik lett

Ahogyan arra számítani is lehetett, a brazil Ronaldinho kapta meg az idei esztendőben a France Football szavazása során a jubileumi 50. Aranylabdát. A dél-amerikai labdazsonglőr hazája válogatottjával idén elnyerte a Konföderációs Kupát, míg klubcsapatával a Barcelonával spanyol bajnoki címet szerzett. Ronaldinho tavaly a harmadik volt ezen a szavazáson, viszont a FIFA és a profi futballisták (ők idén is) már az év legjobbjának választották.

A 25 éves játékos a Gremióban kezdett el futballozni 1986-ban, majd a Paris SG-be, s onnan a Barcelonához került. 2002-ben tagja volt a világbajnoki címet szerzett brazil válogatottnak.

1995 óta nem csak európai, hanem Európában játszó más kontinensbeli játékosokra lehet szavazni. Ronaldinho a harmadik brazil játékos, a negyedik nem európai, aki elnyerte a trófeát. Ronaldo 1997-ben és 2002-ben, Rivaldo pedig 1999-ben lett a legjobb az újságírók szerint. Idén egyébként összesen tíz brazil volt rajta azon az ötvenes listán, akik közül választani lehetett.

A második helyen a Chelsea és az angol válogatott 27 éves középpályása, Frank Lampard végzett. A zsinórban 160 angol élvonalbeli mérkőzésen pályára lépő labdarúgó (éppen a hétvégén állított fel ezzel új angol csúcsot) idén bajnoki címet és angol kupát nyert klubjával.

A harmadik helyen ugyancsak egy angol középpályás, a Liverpool 25 éves csapatkapitánya Steve Gerrard lett, aki csapatával idén megnyerte a Bajnokok Ligáját, s a Milan elleni döntőben gólt is szerzett.

A korábbi 49 aranylabdást felsoroló táblázatunkat a cikk második fejezetében olvashatja!

A 2005-ös szavazás végeredménye
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona) 225 pont
2. Frank Lampard (angol, Chelsea) 148
3. Steven Gerrard (angol, Liverpool) 142
4. Thierry Henry (francia, Arsenal) 41
5. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan) 33
6. Paolo Maldini (olasz, Milan) 23
7. Adriano (brazil, Inter) 22
8. Zlatan Ibrahimovic (svéd, Juventus) 21
9. Kaká (brazil, Milan) 19
10. Samuel Eto'o (kameruni, Barcelona)
10. John Terry (angol, Chelsea) 18-18
12. Juninho (brazil, Lyon) 15
13. Claude Makélélé (francia, Chelsea) 8
14. Michael Ballack (német, Bayern)
14. Peter Cech (cseh, Chelsea)
14. Didier Drogba (elefántcsonparti, Chelsea)
14. Juan Román Riquelme (argentin, Villarreal) 7-7
18. Zinedine Zidane (francia, Real Madrid) 5
19. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) 4
20. Jamie Carragher (angol, Liverpool)
20. Christiano Ronaldo (portugál, MU) 3-3
22. Michel Essien (ghánai, Lyon/Chelsea) 2
23. Luis Garcia (spanyol, Liverpool)
23 Pavel Nedved (cseh, Juventus) 1-1
---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
10 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
21 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
35 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
37 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
43 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik