Svájc: a szünetben mondott le a Sion edzője

MTI MTIMTI MTI
2006.10.02. 11:02
Címkék
Mindössze négy hónapnyi munka után bejelentette lemondását Nestor Clausen (képünkön), a svájci élvonalban szereplő FC Sion labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki döntése közlését szokatlan időpontra, a La Chaux-de-Fonds elleni kupamérkőzés szünetére időzítette.
Az argentin tréner egyelőre nem indokolta, hogy miért akar távozni. A 44 éves szakember tagja volt az 1986-ban vb-t nyert dél-amerikai válogatottnak, játékospályafutása során az Independiente színeiben játszott.

Érdekes, hogy az együttes a meccs félidejében még vesztésre állt, majd a fordulás után az osztrák Sanel Kuljic mesterhármasával végül 3-1-re hozta a találkozót.

A Sion az élvonalbeli bajnokságban a második helyen áll kilenc fordulót követően - de voltak listavezetők is -, hatszor győztek, kétszer játszottak döntetlent és csupán egyszer szenvedtek vereséget.

Ugyanúgy húsz pontot gyűjtöttek eddig, mint az éllovas Grasshoppers, illetve a harmadik helyen álló St. Gallen.
Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
14 perce

Exkluzív interjú Marco Rossival a Nemzeti Sportban!

Magyar válogatott
15 perce

Büntetőt hibázott, majd egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a Kisvárda az FTC ellen

Labdarúgó NB I
30 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Egyéb egyéni
37 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
51 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
54 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
1 órája

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
1 órája