EURO-2012: megérkezett a magyar-horvát delegáció

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.02.15. 12:53
Címkék
A tervek szerint megérkezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházába a magyar-horvát delegáció és a két nemzet közös, 2012-es Eb-pályázata.
A csütörtöki prezentáció az utolsó fontos állomás az április 18-ai, cardiffi döntés előtt. A három versenyben maradt pályázó közül 9 órakor a lengyelek és az ukránok tartották meg elsőként a bemutatójukat, 11 órától az olaszok következtek, a magyar-horvát előadásra pedig az ebédszünetet követően 14 órakor kerül sor.

A végleges dokumentációt Kisteleki István, a honi szövetség elnöke és Keserű Csaba, a pályázati iroda vezetője szállította a székházba.

"Kezdjük a végén: amikor elmegyünk, azt szeretnénk, hogy elismerjék azt az óriási munkát, amit a pályázat elkészítésébe fektetett a bizottság, és hogy azt mondják, megint a mienk a legjobb munka - fogalmazott érkezése után Kisteleki. - Nyugodtan állhatunk délután a bizottság elé, ugyanis mindent megtettünk a kitűzött cél érdekében".

A magyar-horvát anyagot a két ország labdarúgó-szövetségének elnökei, Kisteleki és Vlatko Markovic adják át. Eredetileg tavaly decemberben jelölte volna ki a helyszínt az UEFA, az időpontot azonban április 18-ra módosította. A cardiffi döntés előtt az UEFA több kiegészítést kért a tavaly már elvben végleges anyagokhoz.
Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik