Svédország: a kapitány Milánóba utazik Ibrahimovicsért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.02.15. 18:20
Címkék
A hónap végén Milánóba utazik Lars Lagerbäck, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hogy meggyőzze Zlatan Ibrahimovicsot (képünkön), térjen vissza a nemzeti együttesbe.

Ezt Lars-Ake Lagrell, a skandináv ország sportági szövetségének elnöke mondta az Expressen című lapnak. Lagerbäck nem titkolt célja, hogy az Internazionale klasszis csatára már tagja legyen az Észak-Írország elleni, március 28-án sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő keretnek, amelyet két héttel korábban hirdet ki.

A szakvezető tavaly szeptember 6-án Olof Mellberggel és Christian Wilhelmssonnal együtt zavarta el a kerettől Ibrahimovicsot, mert az azt megelőző éjszaka "elfelejtett" időben visszatérni szálláshelyére. A támadó azóta nem szerepelt a válogatottban.
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
3 perce

Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Magyar válogatott
9 perce

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen

Tenisz
14 perce

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
37 perce

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
46 perce

Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

Kajak-kenu
55 perce

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
1 órája

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik