| Szombat: Megatherm Gödöllő-Athina '90 Athén (görög) 14:30 ó |
| Vasárnap: Megatherm Gödöllő-KMF Municipium Casino Pljevlja (montenegrói) 14 ó |
| Kedd: Megatherm Gödöllő-Futsal Topsport Antwerpen (belga) 20 ó |
Szombattól Vácon rendezik meg a 2007/2008-as futsal Bajnokok Ligája egyik csoportselejtezőjét. A negyedik csoportban a belga, a görög és a montenegrói bajnok mellett Magyarország legjobb csapata, a Megatherm-Gödöllő együttese próbálja meg kiharcolni a továbbjutást, amelyhez a kvartett első két helyezettje között kell végeznie.
A megfiatalított gödöllői gárda az előző évhez hasonlóan idén is hazai környezetben harcolhat a továbbjutásért, melyre van reális esély, de ahogy Kis János vezetőedző fogalmazott, nem lesz egyszerű dolog ebből a négyesből továbbjutni."Két csapatot nem igazán ismerünk még mi sem, úgyhogy ötven százalék esélyt adok a továbbjutásunknak. A belgákról már láttunk felvételeket, így a játékuk ismerős lesz. Két mérkőzést kell nyernünk ahhoz, hogy biztos továbbjutók legyünk, remélem sikerül végrehajtania a fiúknak ezt a bravúrt" - mondta.A találkozókat a váci sportcsarnokban rendezik és eddig egyedülálló módon egy internetes sportfogadásokkal foglalkozó cég is felvette élő videóprogramjába a BL-selejtezőt, így azt a világhálón bárki megtekintheti.
| Szombat: Megatherm Gödöllő-Athina '90 Athén (görög) 14:30 ó |
| Vasárnap: Megatherm Gödöllő-KMF Municipium Casino Pljevlja (montenegrói) 14 ó |
| Kedd: Megatherm Gödöllő-Futsal Topsport Antwerpen (belga) 20 ó |
Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere
Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről
F1
2026.08.07. 17:00

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!
F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda
Népsport
2026.08.01. 09:08



