Roberto Carlos még a 2010-es világbajnokságon is játszani szeretne

2008.01.10. 10:04
A válogatottba való visszatérését tervezi Roberto Carlos. A brazil kiválóság a 2006-os világbajnokság után önként mondta le a nemzeti tizenegyben való szereplést, most azonban úgy érzi, hogy még Dél-Afrikában is hasznára lehet a selecaónak.

A 2006-os világbajnokság csalódása után Dunga személyében új kapitány került a brazil labdarúgó-válogatott élére, és több addigi kulcsjátékos lemondta a nemzeti tizenegyben való szereplést, vagy az új szakvezető elképzelésébe nem fért bele.

Roberto Carlos az előbbiek közé tartozott, az akkor még a Real Madridban futballozó balhátvédet annyit kritizálták abban az időszakban, hogy ő úgy döntött, csak klubszinten folytatja tovább.

A 132-szeres válogatott játékos időközben Törökországba tette át székhelyét, és a jelek szerint most már újra szeretne szerepelni hazája nemzeti tizenegyében, legalábbis erre utal az Invicto című brazil lapnak adott interjúja.
„Vissza akarok térni a válogatottba” – mondta a Fenerbahce játékosa. – „Nem akarok minden mérkőzésen ott lenni, de úgy érzem, még a 2010-es vb-n is hasznára lehetek a tapasztalatommal a selecaónak. Erőnlétileg még mindig teljesen rendben vagyok, és ez most a legfontosabb.”

Amennyiben Dunga esetleg tényleg számítana az aprótermetű védő szolgálataira, úgy az megdönthetné Cafú rekordját, aki 150 válogatottság után hagyta ott a brazil nemzeti tizenegyet. Roberto Carlos 1992. február 26-án debütált a válogatottban, és bár az 1994-es vb-ről még lemaradt, az utána következő három nagy tornán már ott volt a csapatban.
Legfrissebb hírek

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Lemondott a Fenerbahce vezetőedzője a BL-döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:53

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55

Varga duplája is kellett az AEK-nek; a Fenerbahce a Lyont legyőzve főtáblás a BL-ben – eredmények

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:50