Angola hátrányból fordítva oktatta a szenegáli válogatottat

2008.01.27. 20:13
Kétgólos győzelmet aratott Angola válogatottja az Afrikai Nemzetek Kupájának csoportkörében Szenegál ellen. A D jelű kvartett 2. fordulójában Diagne-Faye góljával még Szenegál állt nyerésre, ám a második félidőben érkezett Manucho, aki megfordította az állást. Végül Flavio találata alakította ki a 3-1-es végeredményt.

Örülhet Sir alex Ferguson, a Manchester United menedzsere. A skót mester legújabb igazolása úgy tűnik nem okoz csalódást majd Angliában sem. Merthogy Ghánában, az Afrikai Nemzetek Kupáján egyelőre semmiképpen sem. Manucho ismételten gólt szerzett - ráadásul kettőt -, amivel 3-1-es győzelemhez segítette csapatát, Angolát.

Az ellenfél ezúttal a talán valamivel esélyesebb Szenegál volt, amely nem kezdte rosszul a mérkőzést. Egy az alapvonal közeléből visszafejelt labdát Diagne-Faye bólintott a kapuba a 20. percben, megszerezve ezzel válogatottjának a vezetést.

Nem sokkal korábban Diouf veszélyeztetett távolról, de a csatár próbálkozását nem kísérte szerencse.

Az első félidőben semmi jel nem utalta arra, hogy Angola akár meg is nyerheti a mérkőzést, a szünet után azonban mégis ez történt.

A már említett Manucho az 50. percben egy csodálatos felhőfejessel előbb egyenlített, majd egy kapu előtti kavarodást követően, amolyan lesipuskás találattal a vezetést is megszerezte a Angolának.

A folytatásban Szenegál mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, ám Flavio a 79. percben végleg eldöntötte a három pont sorsát. A csatár gólja kialakította a 3-1-es végeredményt - Szenegál nehéz helyzetbe, míg Angola a továbbjutás küszöbére került.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA

  • D CSOPORT, 2. FORDULÓ
  • Szenegál-Angola 1-3 (Diagne-Faye 20. ill. Manucho 50., 66., Flavio 79.)
Legfrissebb hírek

Megérkezett Szenegálba az ifjúsági olimpia lángja

Egyéb egyéni
2026.09.13. 13:00

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2026.09.03. 20:42

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
2026.09.03. 20:13

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Tíz év után derült ki a vb-től búcsúzó szenegáli válogatott csapatorvosáról, hogy valójában nőgyógyász

Foci vb 2026
2026.07.14. 13:28

Világ- és Európa-bajnok szövetségi kapitánya lehet Szenegálnak

Foci vb 2026
2026.07.12. 21:07

A vb-búcsú következtében felbontották a szenegáli szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
2026.07.12. 12:38

Sadio Mané mégsem fejezi be a válogatott szereplést

Foci vb 2026
2026.07.10. 19:03