Egyre valószínűbb, hogy Steve McClaren leül az FC Twente kispadjára

2008.05.29. 12:24
Ahogy korábban már hírül adtuk, Steve McClaren, a korábbi angol szövetségi kapitány kapcsolatba került a Bajnokok Ligája selejtezőjében induló FC Twentével. A tavaly november 22-e óta munkanélküli szakember akkor még cáfolta, hogy az esetleges együttműködés reményében nézte végig az Ajax elleni szezonzáró mérkőzést, amely épp a BL indulásról döntött. A De Telegraaf nevű holland lap mai száma szerint azonban már tényként kezelhetjük a megállapodást.
Steve McClaren az angol válogatott kispadja után a BL induló FC Twente padjára ülhet le.
Foto: Action Images
Steve McClaren az angol válogatott kispadja után a BL induló FC Twente padjára ülhet le.
Steve McClaren az angol válogatott kispadja után a BL induló FC Twente padjára ülhet le.
Foto: Action Images
Steve McClaren az angol válogatott kispadja után a BL induló FC Twente padjára ülhet le.

„Ez is egy opció Steve számára, a csapat jövőre a Bajnokok Ligájában indul, és neki megvan a tapasztalata a legmagasabb szintű irányításhoz. Azonban ezek egyelőre csak pletykák, biztos vagyok benne, hogy a Getaféval is hírbe fogják még hozni a nyár folyamán” – nyilatkozta Colin Gordon, McClaren menedzsere a pletykák felröppenésekor.

A De Telegraaf nevű holland lap azonban mai, csütörtöki számában már tényként közölte a megállapodást, annak ellenére, hogy egyelőre sem a klub, sem a szakember részéről nem érkezett hivatalos megerősítés.

A Twente a holland bajnokság rájátszásában az Ajax ellen kivívta az indulást a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és a jelenleg edző nélkül álló csapat játékosai nyári pihenőjüket töltik. A csapatot a szezonban dirigáló Fred Rutten ugyanis a Schalkéhez szerződött.

McClarent tegnap Hengelóban, a csapat edzőközpontjában kapták lencsevégre, ahol valószínűleg nem turistaként fordult meg. Az egykoron a Middlesbrough edzőjeként tevékenykedő tréner tavaly november 22-e óta munkanélküli, miután az angol szövetség elbocsátotta, mert nem jutatta ki a „háromoroszlánosokat” a június 7-én Európa-bajnokságra.

Amennyiben igazak a pletykák és valóban létrejött a megállapodás a klub és a szakember között, elképzelhető, hogy a tréner Szélesi Zoltánnak is tart majd edzést a jövőben. A magyar válogatott védő távozóban van a francia élvonalból kiesett Strasbourg-tól, és ahogy azt korábban hírül adtuk, az FC Twente komolyan érdeklődik iránta.
Legfrissebb hírek

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Borbély Balázs: Sajnos van egy-két játékos, aki nagy csalódást okozott nekem

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 06:24

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk – a fiatalszabály miatt cserélt kapust

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 23:03

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Robbie Keane: Egy ilyen győzelem Újpesten nagy önbizalmat adhat

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 19:46

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50