A FIFA nem érzi a válságot, de segít a bajba jutott kluboknak

2008.12.22. 06:35
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint a szervezet eddig semmit sem érzett meg a világgazdasági válságból, és azt ígéri, segíteni fog a nehéz helyzetben lévő egyesületeknek.
Sepp Blatter szerint a FIFA nem érzi a válságot
Fotó: Reuters
Sepp Blatter szerint a FIFA nem érzi a válságot
Sepp Blatter szerint a FIFA nem érzi a válságot
Fotó: Reuters
Sepp Blatter szerint a FIFA nem érzi a válságot

Jó hallani, hogy a világgazdasági válság közepette vannak olyan szervezetek, amelyek nem érzik annak hatását – Sepp Blatter szerint az övé ilyen.

„Pénzügyi helyzetünk manapság szerencsére stabil, optimistán tekintünk a jövőbe” – mondta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, aki hozzátette, a FIFA-nak több millió dollárnyi tartaléka van.

A FIFA jövedelmének nagy része a négyévente esedékes világbajnokságok megrendezéséből származik, októberben pedig a szervezetnél azt állították, 650 millió dollárba kerül majd a 2010-es és 2014-es vb biztosítási csomagja.

Blatter azonban meg van győződve arról, hogy a klubok helyzetén világszerte érződik a krízis, és szerinte a FIFA-nak segítenie kell, ahol csak tud.

„Tisztában vagyunk a válság klubokra gyakorolt hatásával. A gazdasági helyzet napról napra rosszabb, és legjobban a kiscsapatok sínylik meg” – mondta a svájci sportvezető.

„Egyes bajnokságok elveszítik szponzoraikat és televíziós jogdíjaikat. Szolidárisnak kell lennünk velük ezekben a nehéz időkben” – tette hozzá a FIFA elnöke.

„Sir Alex Ferguson nyilatkozta a napokban, a válság még a Manchester Unitedet is eléri, Karl-Heinz Rummenigge pedig arról beszélt, a Bayern München egy játékost sem tud igazolni a télen. Akármi is történik, megmondtam a végrehajtó bizottságnak, szolidaritást kell vállalnunk a bajba kerülőkkel, és segítenünk azokon, akiknek erre a leginkább szükségük van” – zárta gondolatait Blatter.
Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
17 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31