Babos Gábor reméli, hogy még nem karrierje utolsó szerződését írta alá

– Hetvenöt percig úgy tűnt, az utolsó meccsen is kellemes meglepetéssel szolgálnak.
– Ez van… Kár, hogy még volt hátra negyedóra. Sajnos feladtuk a támadásvezetések lehetőségét, helyzetünk sem akadt, igazából csak a gól után kezdtünk el futballozni, ám az kevésnek bizonyult. A gyönyörű 2008-as évet vereséggel fejeztük be, de nem hinném, hogy emiatt panasz lenne ránk.

– Méltán első az AZ?
– Nagyon jó csapat, amit ebben a félévben alkotott, elismerésre méltó. Az Ajaxszal lesz harcban az aranyért, szerintem ugyanannyi sansza van, mint az amszterdami gárdának. Fiatal játékosok alkotják a keretét, Van Gaal személyében remek az edzője, de nem egyedüli aranyesélyes.

– Ha a csapata nem is tette fel a koronát az esztendőre, önnek a szerződéshosszabbítással sikerült ez.
– A vezetők már a nyáron puhatolóztak, és akkor is mondtam nekik, hogy szívesen maradok, mert jól érzem magam. Kilencedik éve vagyok Hollandiában, nem volt nehéz megegyezni.

– Az NAC után az NEC-nél is a klub történetének legjobb kapusa akar lenni?
– Majd 2012 nyarán térjünk vissza erre a kérdésre. Jól megy a védés, pár rekordot megdöntöttem, de majd a szurkolók eldöntik, hol a helyem.

– Megbecsülik?
– Hamar elfogadtak. A legnehezebb az volt, amikor 2005-ben kölcsönbe jöttem ide a Feyenoordtól, utána már simán ment minden. Ha kitöltöm a szerződésem, hét évet húzok le itt, és eddig csak pozitívumot tudok mondani. Persze vannak gólok, amelyek előtt ha jobban figyel az ember, talán többet tud tenni, de a mostani alighanem potyák nélküli esztendő volt.

– Itthon sokan fogják a fejüket, ha egy harmincnégy éves kapussal tárgyalni kell…
– …itt meg azt nézik, ki mit nyújt a pályán. Sok helyen jócskán harminc felettiek az első számú kapusok, mert nem a kor számít. Az ősszel a derékideg-becsípődésem miatt kihagyott két válogatott meccs kivételével mindig játszottam, és alighanem ennek is köszönhetem az újabb három évet.

– Karrierje utolsó szerződését írta alá?
– Remélem, hogy nem. Amikor lejár a megállapodás, harminchét leszek, és nem akarom abbahagyni. Addig szeretnék futballozni, amíg élvezem. Ha harmincnyolc évesen lesz elég, akkor vonulok vissza, de ha negyvenévesen sem lesz gondom, miért fejezném be?

– Hollandián kívül már nem akarja kipróbálni magát?
– Azt hiszem, én már itt maradok. Csak huszonöt évesen kerültem külföldre, kicsit későn, a mostani fiatalok sokkal előbb mehetnek. Ott vagyunk az Európai Unióban, minden kapu nyitva van, egy évtizede viszont nehezebb volt elindulni. Én akkor ezt a lehetőséget kaptam, és a Feyenoordnál eltöltött egy éven kívül csak sikeres szezonjaim voltak. Nem hiszem, hogy más országba akarok menni – itt megbecsülnek és szeretnek, ez pedig nagy ajándék.