Futsal Eb, 2010: helyszíni szemlét tart hétfőtől az UEFA

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2009.03.09. 17:20
Címkék
Az UEFA hattagú delegációja látogatást tesz, és hétfőtől csütörtökig ellenőrzést tart a 2010-es, magyarországi rendezésű futsal Eb leendő helyszínein, minden felmerülő kérdésről egyeztetve a hazai szervezőkkel – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.
Bár az Eb sorsolását csak szeptemberben ejtik meg, az már biztos, hogy a házigazda, azaz a magyar válogatott játssza a torna nyitó mérkőzését január 19-én, Budapesten.Az UEFA szakemberei már hétfőn megkezdték munkájukat, a Papp László Budapest Sportarénával kedden délelőtt 9.30 és 11.30 óra között ismerkednek, és délután utaznak Debrecenbe. Ott a Főnix Csarnok ad majd otthon a meccseknek, ezt a helyszínt szerda délután fél 3-tól ellenőrzik.A vendégek mindkét alkalommal az érdeklődő újságírók rendelkezésére állnak.
Legfrissebb hírek

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
5 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
19 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
24 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
37 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
1 órája

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája