Hearts: László Csaba kiszemeltjei között szerepel Rósa Dénes is

2009.06.23. 16:18
A Scotsman napilap információi szerint László Csaba kívánságlistáján öt név szerepel, köztük Rósa Dénes, a Hibernian magyar légiósa is, rajta kívül pedig Maurice Rosst, Lee Millert, Paul Hartleyt és Stephen Hughest szeretné megszerezni a magyar tréner.
Ám nem biztos, hogy lesz pénz az új igazolásokra. Legalábbis a skót Daily Record napilap információi szerint nem volt igazán eredményes László Csaba Litvániában tett látogatása az elmúlt napokban. A skót Hearts magyar menedzsere a klub tulajdonosánál járt, hogy a nyári erősítésekről tárgyaljon, ám egyelőre nem kapott jóváhagyást az új igazolásokra.A Hearts litván tulajdonosa, Vladimir Romanov ugyanis mostanában a Zalgiris Kaunas kosárlabdacsapat pénzügyi nehézségeinek megoldásán fáradozik, így nem akar sokat költeni a skót együttesre.A találkozó részleteiről László Csaba nem árult el túl sok mindent: a magyar tréner annyit mondott, hogy még nem végeztek a nyári erősítésekkel, de a következő hetekben véglegessé válik a Hearts kerete.
Legfrissebb hírek

Halott a futballromantika? Hajrában szerzett gólokkal védte meg bajnoki címét a Celtic, elmaradt a Hearts csodatétele

Minden más foci
2026.05.16. 15:57

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

99. perces büntetővel nyert a Celtic, az utolsó fordulós Hearts elleni rangadón dől el a skót bajnoki cím sorsa

Minden más foci
2026.05.14. 11:01

Old Firm: a Celtic megverte a Rangerst, így még elronthatja a Hearts-csodát az utolsó fordulóban

Minden más foci
2026.05.10. 14:57

Keresztes Krisztián a Hearts elleni rangadóra készül

Légiósok
2026.01.30. 10:53

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csoboth Kevin hiába lőtt gólt és adott gólpasszt, a Cercle Bruges Denkey triplájával kiütötte a St. Gallent

Európa-konferencialiga
2024.10.03. 21:02

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21
Ezek is érdekelhetik