CONCACAF: a Pachuca az utolsó pillanatban hódította vissza a BL-trófeát

2010.04.29. 09:38
Negyedik Bajnokok Ligája-győzelmét aratta a közép- és észak-amerikai térségében (CONCACAF) a mexikói Pachuca labdarúgócsapata, miután a döntő visszavágóján 1–0-s győzelmet aratott a szintén mexikói Cruz Azul ellen.

A találkozót és a kupa sorsát eldöntő találat a lefújás előtti pillanatokban esett, amelynek azért volt óriási jelentősége, mert a 0–0-s végeredmény az első találkozót hazai pályán 2–1-re megnyerő Cruz Azul végső sikerét jelentette volna. Így viszont az idegenben lőtt gól kupagyőzelmet ért a Pachucának.

A Pachuca 2002-ben nyert először BL-t a térségben, majd 2007-ben és 2008-ban sem akadt nála jobb. Amikor az együttes döntőbe jutott, sikerült győznie. Nem úgy a Cruz Azulnak, amely tavaly az Atlante, az idén pedig a Pachucával szemben maradt alul.

A térség erőviszonyára jellemző, hogy az elmúlt öt kiírásból négyszer is két mexikói együttes játszott egymás ellen a fináléban, a kakukktojás a Costa Rica-i Saprissa, amely 2008-ban legalább a döntőbe verekedte magát.

CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA 
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Pachuca–Cruz Azul 1–0 (Benitez 90.)
Nyert a Pachuca, 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

 

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58