Eltörölték Togo Afrika Kupa-eltiltását

MTI MTIMTI MTI
2010.05.14. 15:27
null
Togo válogatottja mégis részt vehet a 2012-es viadalon (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) pénteken törölte azt a korábbi határozatot, mely szerint a togói válogatott négy évig nem vehet részt az Afrikai Nemzetek Kupáján, azaz a kontinensbajnokságon.

A szervezet Kairóban ülésező végrehajtó bizottsága Issa Hayatou elnök javaslatára döntött az eltiltás feloldása mellett.

Togo visszalépett az idei, Angolában rendezett tornától, miután három halálos áldozatot követelő fegyveres támadás érte a viadalra tartó csapat buszát. A CAF akkor azért tiltotta el az együttest, mert megítélése szerint a visszalépés az ország kormányának nyomására történt.

A következő Afrika-bajnokságot 2012-ben Gabon és Egyenlítői-Guinea rendezi majd közösen.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
4 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
6 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
8 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
48 perce

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
55 perce

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
56 perce

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
1 órája

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
1 órája