Vb 2014: bajban a brazil szervezők, Sao Paulo kimaradhat

MTI MTIMTI MTI
2010.06.10. 11:13
Jelentős késésben vannak a 2014-es labdarúgó-világbajnokság brazil szervezői, a legtöbb bírálatot kapott Sao Paulo kimaradhat a helyszínek közül.

„A város vezetőségének hétfőig kell bemutatnia a pénzügyi garanciáikat a Morumbi Stadion felújításának ötödik verziójára, amelyet már a nemzetközi szövetség is elfogadott” – jelentette be csütörtökön a dél-afrikai vb-re készülő csapat johannesburgi edzőtáborában Rodrigo Paiva szóvivő.

Brazil sajtóértesülések szerint azonban a Sao Pauló-i szervezők csökkentett költségvetésben gondolkoznak, ráadásul a nyitóünnepségtől is elállnának, ebben az esetben pedig a 11 milliós metropolisz kieshet a 12 vb-rendező város közül.

Az eddigi négy renoválási tervezetet a FIFA rendre visszadobta, és Jérome Valcke főtitkár már májusban elítélően nyilatkozott az ottani körülményekről:

„A brazilok nem a megfelelő úton járnak. Hihetetlen késésben vannak nemcsak a Morumbi és a riói Maracana Stadionok felújításával, hanem a többi arénával is.”

A renoválási munkálatoknak eredetileg március 1-jén kellett volna megkezdődniük, a végső határidő pedig május 3. volt. Ricardo Teixeira szövetségi elnök és Orlando Silva sportminiszter többször bírálta már a lebonyolító városok hanyag vezetőségét, mivel szorít az idő: a FIFA a 12-ből öt stadiont már használni kíván a főpróbának számító 2013-as Konföderációs Kupán. Az építkezéseknek így legkésőbb 2012. december 31-én be kellene fejeződniük…

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04

Labdarúgás: kikapott a belgáktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 20:59

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
2026.04.11. 14:23
Ezek is érdekelhetik