Argentína: már nem Maradona a kapitány - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 12:06
Sajtóhírek szerint már nem Diego Maradona az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az információk szerint a szakember azért távozott, mert a szövetség elnöke változásokat akart az edzői stábban. A hivatalos bejelentés egyelőre várat magára.

„Nagyon szeretném folytatni a munkát" – mondta Maradona azelőtt, hogy találkozott volna az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) elnökével, Julio Grondonával.

Az „isteni" Diego ugyanakkor kijelentette, csak akkor hajlandó továbbra is irányítani az albicelestét, ha békén hagyják a stábját. „Ha Grondona bármelyik segítőmet el akarja küldeni, távozom" – szólt az egyértelmű üzenet.

Az Olé című argentin sportportál úgy tudja, a személyes megbeszélésen Grondona elmondta, a teljes stábot ki akarja cserélni, csak Maradona maradhatott volna a kapitányi székben.

Erre a korábbi klasszis futballista felállt, és szó nélkül távozott – majd órákkal később megjelent az argentin elnökasszony, Cristina Fernández rezidenciáján, és szűkszavúan kijelentette: „Kirúgtak."

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik