Vb 2014: a braziloknak pszichésen kell felkészülniük - Parreira

Vágólapra másolva!
2010.08.25. 09:09
Elsősorban pszichésen kell felkészülnie a rá nehezedő hatalmas nyomásra a brazil labdarúgó-válogatottnak a hazai rendezésű 2014-es világbajnokságra – legalábbis így vélekedik Carlos Alberto Parreira korábbi szövetségi kapitány.

„1950-ben már elvesztettünk otthon egy világbajnokságot, ráadásul a döntőben kaptunk ki, másodszor ezt nem engedhetjük meg" – jelentette ki a brazilokat 1994-ben vb-címig vezető 67 éves szakember, aki hozzátette: a nyomást csak növeli, hogy az elmúlt két vb-n egyformán már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült a selecao.

A mostani nyári vb-n éppen a házigazda dél-afrikaiakat irányító tréner kifejtette, olyan gigantikus nyomás fog a brazil játékosokra és az edzői stábra nehezedni, hogy elengedhetetlen pszichológus alkalmazása a gárda mellett.

Parreira hátránynak nevezte, hogy a játékosoknak nem kell selejtező mérkőzéseken pályára lépniük. Ezért szerinte sok erős ellenféllel kell a szövetségnek barátságos meccset lekötnie, s lehetőleg minél többet Brazíliába, hogy az Európában futballozók is megszokják a hazai klímát.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20
Ezek is érdekelhetik