FIFA: cáfolják a versenynaptár feje tetejére állításának tervét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.20. 13:07
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) jelenleg nincs konkrét terve versenynaptára megváltoztatására – szögezte le a szervezet rövid közleményben csütörtökön, reagálva arra, hogy előzőleg a német Sport Bild lehetséges módosításokról írt.

A FIFA azt is hangsúlyozta, hogy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság esetleges időpont-változtatását – vagyis a nyári helyett a téli lebonyolítást – az illetékes katari szövetségnek kell kezdeményeznie, s ha ez megtörténne, a beadványt a végrehajtó bizottság vizsgálná meg.

Korábban a nemzetközi futballélet több meghatározó szereplője – köztük Joseph Blatter FIFA-elnök – üdvözölte azt a javaslatot, hogy a nagy meleg miatt az év elején rendezzék meg a katari világbajnokságot. A múlt héten aztán Mohamed bin Hammam, az ázsiai konföderáció katari vezetője azzal állt elő, hogy a rendezők nem szeretnék a változtatást, pályázatuk úgy nyert, hogy abban a nyári időszak volt megjelölve.

A Sport Bild szerdán arról számolt be, hogy a FIFA és az európai szövetség, azaz az UEFA hamarosan előáll egy átdolgozott nemzetközi versenynaptárral, amelyben a február-márciusi periódust jelölik meg az Európa-bajnokságok és világbajnokságok lebonyolítására, míg a maradék időszakban a klubfutballé lenne a főszerep.

A lap azt állította, hogy birtokában van a részletes tervezet, amelyet a nyáron szándékoznak bemutatni az illetékesek, hogy ezzel ne veszélyeztessék a két elnök, Joseph Blatter és Michel Platini előtte esedékes újraválasztását.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45

Szoboszlai Dominiknál Arne Slot nyert volna a legjobb edző, Alisson Becker a legjobb kapus kategóriában a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.17. 09:28

Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.16. 21:40

Az Aranylabda megnyerése után a FIFA-nál is az év legjobbja lett Ousmane Dembélé

Minden más foci
2025.12.16. 18:54

FIFA The Best-gála: fair play díjat kapott az életmentő csapatorvos

Minden más foci
2025.12.16. 12:07

Kedden tartja meg online gáláját a FIFA, átadják a Puskás-díjat is

Minden más foci
2025.12.14. 23:54

Fischer Mór, a béke sportnagykövete

Népsport
2025.12.14. 10:58

Elkezdődött a jegyértékesítés harmadik szakasza a 2026-os vb-re

Foci vb 2026
2025.12.11. 21:07
Ezek is érdekelhetik