Labdarúgás: az ázsiai konföderáció vezetője szerint Blatternek mennie kell

MTI MTIMTI MTI
2011.01.24. 16:51
Joseph Blatter túl régóta vezeti a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), ezért eljött az idő, hogy távozzon az elnöki székből – nyilatkozta hétfőn Mohamed bin Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) első embere.

A 61 éves sportvezető – aki 2002 augusztusa óta áll az AFC élén – azt mondta, a FIFA-t sokan azért is tartják korruptnak, mert az elnök 35 éve dolgozik a szervezetnél és 12 éve vezeti azt.

„Nem számít, hogy valójában mennyire becsületes és korrekt valaki, ha ilyen hosszú időt tölt el a FIFA-ban, akkor mindenképpen támadni fogják" – fogalmazott bin Hammam. „Éppen ezért azt gondolom, hogy a váltás lenne a legjobb a szövetség számára."

A 74 éves Blatter 1975-ben lett a szervezet technikai igazgatója, majd 1981-től főtitkárként dolgozott, 1998-ban pedig elnök lett. A svájci sportvezető júniusban újra elindul a választáson, s eddig ő az egyedüli jelölt az elnöki posztra.

„A magam részéről szeretném, ha verseny lenne a FIFA-n belül, örülnék, ha két vagy több jelölt közül választhatna a szövetség kongresszusa. Bármilyen posztról legyen is szó, a versenyhelyzet jót tesz a szervezetnek" – mondta Bin Hammam.

A FIFA végrehajtó bizottsága december 2-án Oroszországnak ítélte oda a 2018-as, Katarnak pedig a 2022-es világbajnokság rendezési jogát, s a szavazás után felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a politika és a pénz túl nagy szerepet játszott a szavazásban.

A végrehajtó bizottságban 24 helyett csak 22 tag szavazott, mert két tagot korrupció miatt korábban eltiltott a FIFA etikai testülete.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
21 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50