Sporting: lemondott a klub sokat kritizált elnöke

2011.01.17. 11:23
Vasárnap lemondott José Eduardo Bettencourt, a Sporting elnöke, miután a csapat szombaton 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Pacos Ferreirától.

A lisszaboni együttes teljesítménye ingadozó volt, miután Paulo Sérgio átvette a csapat irányítását a szezon elején. Jól szerepelt az Európa-ligában, azonban a Portugál Kupából korán elbúcsúzott. A gárda lemaradása már 16 pont a bajnokságban élen álló Porto mögött.

Bettencourtot 2009 júniusában választották meg a Sporting elnökévé. A szavazatok mintegy 90 százalékát besöpörte a választáson. Első lépése Paulo Bento vezetőedző megtartása volt, azonban a stratégia nem működött, és a trénert 2009 novemberében leváltották.

A korábbi elnököt többen kritizálták az átigazolási piacon elkövetett baklövései miatt is. Különösképp az Atlético Madrid francia támadója, Florent Sinama Pongolle szerződtetéséért, illetve a csapatkapitány, Joao Moutinho Portóhoz való szerződése miatt.

„Úgy vélem, a jelenlegi körülmények között a lemondásommal tudok a legtöbbet segíteni ennek a nagyszerű klubnak" – mondta Bettencourt a Sporting hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
8 órája

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik