Fogadási botrány: huszonnégy európai ország érintett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.09. 14:46
Huszonnégy európai ország érintett a kontinenst behálózó futball fogadási botrányban.

Ezt szerdán, a bochumi ügyészségen zajló per során mondta a tanúként meghallgatott Carsten Koerl, a Sportradar nevű, fogadásokat ellenőrző cég ügyvezetője. A Sportradar a Német (DFB), az Európai (UEFA), valamint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) is dolgozik.

Koerl vallomásában elmondta: az elmúlt öt hónapban cége körülbelül 15 ezer mérkőzést vett górcső alá, több millió adatot kiértékelve arra jutottak, hogy ezek közül nagyjából 70-100 találkozót manipulálhattak. Koerl hozzátette: a vizsgálatok azt mutatják, hogy a legtöbb esetben nem a nagy pénzek nyerése, illetve a meglepetés okozása "motiválja" a csalókat, hanem az, hogy a papírforma eredményeket még biztosabbá tegyék. Németországban az elmúlt évben nagyjából négymilliárd eurót mozgatott meg a sportfogadás.  

A bochumi ügyészségen tavaly október 6-án kezdődött négy vádlott pere, akik a vádirat szerint 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegettek meg futballistákat és játékvezetőket Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A felvett nyereményt 1.6 millió euróra becsülik.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik