Fogadási botrány: Sapina legfeljebb 1.7-es szorzójú meccseket játszott meg

Vágólapra másolva!
2011.04.12. 09:35
Most már nyílt lapokkal játszik az európai fogadási csalási botrány bochumi perének első számú vádlottja, Ante Sapina. A horvát férfi csütörtökön és hétfőn is részletesen beszélt viselt dolgairól – magyar érintettségű mérkőzésekről azonban még mindig nem szólt.

A 35 éves Sapina elárulta, legfeljebb 1.7-es szorzójú eseményekre fogadott. Azt mondta, a biztosan manipuláltnak gondolt mérkőzések közül minden harmadik-negyedik félresikerült a csalók szempontjából. Öt csillaggal jelölték a tuti tippeket, ezeken a találkozókon a kapus mellett három védőt és egy középpályást is sikerült lefizetni.

Sapina kedvencei azok a találkozók voltak, amelyeken a játékosok saját vereségükre fogadtak. Azt viszont tagadta, hogy egy jól működő szervezetet irányított volna – az együttműködő csalók gyakran átverték egymást, de így is megérte összejátszani.

Az elmúlt tárgyalási napokon az ügyészséggel együttműködő – és ezért valószínűleg enyhébb büntetést kapó – Sapina több ügyről részletesen beszélt: a boszniai NK Travniknak, mint arról beszámoltunk, kifejezetten a fogadási maffia szervezett nyári svájci edzőtábort (és ennek során szinte minden meccsét manipuláltak), a szintén bosnyák játékvezető, az örökre eltiltott Novo Panic karrierjét pedig megvesztegetéssel segítették elő az UEFA-nál.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik