Labdarúgás: őrizetben a Lengyel Kupa döntőjében randalírozó 22 huligán

2011.05.10. 14:26
A lengyel rendőrség 22 huligánt vett őrizetbe abból a több mint 70-ből, akik a hatóság szerint részt vettek a labdarúgó Lengyel Kupa múlt keddi döntőjét követő rendbontásban.

„Jóval több randalírozó szurkolót azonosítottunk, de egyelőre 22-t találtunk meg, a közeljövőben folytatódnak az előállítások” – jelentette be kedden Mariusz Sokolowski, a rendőrség szóvivője.

A Legia Warszawa és a Lech Poznan összecsapását követően – amelyet 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel 5–4-re a varsói csapat nyert meg – több száz maszkos drukker rohant be a pályára, és összecsaptak a rendőrökkel. A hatóság gumilövedékekkel és vízágyúval próbált rendet tenni, a győztes gárda hívei korlátokat és székeket törtek össze.

A rendbontás miatt a Legia és a Lech egy-egy mérkőzést köteles zárt kapuk mögött rendezni. Andrzej Seremet államügyész pedig azt javasolta, a jövőben szigorítsák a szabályokat, és ne engedjék a szurkolóknak, hogy maszkokat és csuklyákat viseljenek a sporteseményeken.

Lengyelország Ukrajnával közösen ad otthont a jövő évi Európa-bajnokságnak.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08