Málta: kifogásolják a bundázás miatt kirótt tízéves eltiltást

2012.08.25. 11:31
Erős kétségeinek adott hangot a profi labdarúgókat tömörítő szakszervezet (FIFPro) a máltai válogatott Kevin Sammut tízéves eltiltásával kapcsolatban, amelyet bundázás miatt kapott.

A FIFPro elsősorban azt kifogásolja, hogy Sammutot egy olyan ember vallomása alapján büntették meg, akit tavaly Bochumban már elítéltek a nemzetközi bundabotrány kapcsán mint a fogadási csalásokkal foglalkozó bűnszervezet egyik vezetőjét. A FIFPro azt a kérdést veti fel, hogy miként lehet hinni és bízni egy, az ügyben már elítélt ember szavában, s legfőképpen az ő vallomására támaszkodva megbüntetni egy futballistát.

A 31 éves játékost az európai szövetség (UEFA) hétfőn tiltotta el, mert bűnösnek találta a 2008-as kontinensviadal selejtezősorozatában játszott, Norvégia elleni mérkőzés eredményének manipulálásában. A találkozót az északiak nyerték meg 4–0-ra úgy, hogy az utolsó 18 percben háromszor is betaláltak. A szünet után pályára lépő Sammuton kívül további két labdarúgót beidézett az UEFA illetékes bizottsága, de ellenük nem volt elegendő bizonyíték, így őket nem ítélte el. A mérkőzésre állítólag 200 ezer eurónyi fogadást kötöttek.

Az eltiltott középpályás tagadja, hogy bűnös lenne, és közölte: fellebbez az eltiltás ellen.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04