Németország: a két klub békét kötött Luisao botránya után

2012.08.16. 18:22
A két érintett klub, a német első osztályú Fortuna Düsseldorf és a portugál Benfica rendezte viszonyát a szombaton félbeszakadt felkészülési labdarúgó-mérkőzésen történt incidenssel összefüggésben.

Az egyesületi elnökök a német szövetség kezdeményezésére szerdán egyeztettek egymással, és német sajtóértesülések szerint abban maradtak, hogy a Benfica visszafizeti a pályára lépéséért kapott 200 ezer eurót, a düsseldorfiak pedig nem tesznek lépéseket a portugál klubbal szemben.

A két együttes felkészülési mérkőzése szombaton gól nélküli állásnál a 43. percben félbeszakadt, mert Luisao, a Benfica brazil válogatott csapatkapitánya földre vitte Christian Fischer játékvezetőt. A bírónak az volt a „bűne", hogy ki akarta állítani a futballista csapattársát. Fischer az ütközés következtében rövid időre elveszítette az eszméletét. Amikor magához tért, szédülésre, fejfájásra panaszkodott, és lefújta a mérkőzést.

A klubok megállapodása ellenére Luisao nem nyugodhat meg, mivel a játékvezető feljelentette. Az üggyel a düsseldorfi ügyészség foglalkozik.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Portugál válogatott csapattársat kapott Tóth Alex – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.01. 22:02

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Mourinhóék felfigyeltek a 19 éves tehetségre, kapcsolatba léptek a ZTE-vel – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 09:42