Oroszország: Capello nem értette a szurkolók reakcióját

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 00:10
null
Capellónak még szoknia kell az oroszországi közeget<br />(Fotó: Reuters)
Fabio Capello döntetlennel debütált az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, miután Oroszország szerda este 1–1-re végzett Elefántcsontparttal.

Capello az afrikaiak egyenlítő találatánál látványosan grimaszolt, a találkozó urán mégis elégedetten nyilatkozott az összecsapásról.

„Kemény mérkőzés volt, de elégedett vagyok azzal, ahogy játszottunk. Néhány fiatal játékosunk számára ez jó teszt volt, hogy megmutassa magát a nemzeti csapatban” – mondta a meccs után az olasz szakember.

Andrej Arsavin csak a második félidőben kapott lehetőséget Capellótól, nem is ment neki igazán a játék, ennél is feltűnőbb volt azonban, hogy a szurkolók kifütyülték őt, amikor pályára lépett.

„Kellemetlenül érintett, hogy Arsavint kifütyülték, egyszerűen nem értem a reakciót – vallotta be Capello. – Az incidens következtében elvesztettük a koncentrációt, és nemsokára gólt is kaptunk.”

Arsavin nem örült a szurkolói véleménynyilvánításnak, de nem foglalkozik különösebben az eseményekkel. „Természetesen csalódott voltam a drukkerek reakciója miatt, ennek ellenére próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, amennyire csak tudtam” – mondta röviden a támadó, akit a nyári, Oroszországban bukásként elkönyvelt Eb-szereplés fő „bűnösének” tartanak hazájában.

Az oroszok számára az Elefántcsontpart elleni meccs volt az utolsó teszt a szeptemberi világbajnoki selejtezők előtt, melyek során először Észak-Írországgal, majd Izraellel találkozik a szbornaja.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik