PSG: a Sao Paulo alelnöke elismerte, tárgyalnak Lucasról

Vágólapra másolva!
2012.08.07. 16:55
Korábban sem az olasz Inter, sem az angol Manchester United nem volt hajlandó megadni a támadó középpályásért, Lucas Mouráért klubja, a Sao Paulo által kért 45 millió eurót, ám úgy tűnik, a PSG-nek mindez nem akadály.

A brazil klub alelnöke, Joao Paulo de Jesus Lopes elismerte, hogy a PSG-vel tárgyalnak a futballistáról, de azt is, hogy egyelőre nem írtak alá semmilyen papírt. Az egyik kérő, az Inter első embere, Massimo Moratti beszédesebb volt, és elárulta, hogy a franciák hajlandók kifizetni a „teljesen ésszerűtlen" 45 millió eurót.

Angol lapok szerint a Unitednek az sem tetszett, hogy az ügyben közreműködők 7.5 millió euróért dolgoztak volna, brazil értesülések szerint viszont Lucas Moura unalmasnak tartja Manchestert.

Ronaldinho, Romário vagy Ronaldo éjszakai megmozdulása alapján ez kevés jóval kecsegtet...

A PSG sportigazgatója, az egykori Sao Paulo-játékos Leonardo ezzel még nem foglalkozik, a hírek szerint kihasználja személyes kapcsolatait is az átigazolás nyélbe ütésében – a párizsiak anyagi helyzetét tekintve pedig az ügynöki díj sem lehet akadály.

Legfrissebb hírek

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
11 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik