Női labdarúgás: „Marozsán kivételes klasszis, a világ egyik legjobbja”

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2012.09.12. 12:08
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a német női U20-as labdarúgó-válogatott magyar származású középpályását, Marozsán Dzsenifert választották meg a korosztályos világbajnokság legjobbjának. A magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzője, Turtóczki Sándor az mlsz.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, Marozsán kivételes tehetség, a világ egyik legjobbja.

Marozsán Dzsenifer Budapesten született 1992. április 18-án, négyszeres magyar válogatott labdarúgó édesapja, Marozsán János akkor éppen utolsó félévét töltötte a Kispest-Honvéd csapatában. A válogatott középpályás aztán két évet Siófokon, másfelet a BVSC-ben, majd felet Pécsen játszott, aztán 33 évesen Saarbrückenbe igazolt, a család ott kezdett új életet. Dzsenifer így, noha nagyon büszke magyar származására – futballcipőjén mindig ott virít a festett piros-fehér-zöld zászló – Európa legerősebb női labdarúgó-kultúrájában, a németben nőtt fel.

Tizennégy évesen ő lett minden idők legfiatalabb Bundesliga-játékosa, s miután végigjárta a korosztályos csapatokat, 2010-ben a felnőtt válogatottban is szerepelhetett. Eddigi mérlege 7 mérkőzésen 3 gól, s csak sérülése akadályozta meg abban, hogy játsszon a hazai (ebben az esetben pontosítsunk: németországi) világbajnokságon. Társai kudarcot vallottak, a németek lemaradtak az olimpiáról is.

A fiatalabbak– köztük Dzsenifer– némileg a Japánban rendezett U20-as világbajnokságon vigasztalódtak, ahol a német válogatott ezüstérmet szerzett. A budapesti születésű csatárt megválasztották a torna legjobb játékosának. Marozsán Dzsenifer tovább bővítette egyébként sem szerény dicsőséglistáját: U17-es Európa-bajnok (2008), U17-es vb-harmadik (2008), az U17-es vb második legjobb játékosa (2008), az U17-es Eb és az U17-es vb gólkirálynője (mindkettő 2008), U20-as világbajnok (2010), U20-as vb-ezüstérmes (2012), az U20-as vb legjobb játékosa (2012). Ő a világ első női labdarúgója, aki két U20-as világbajnoki döntőben is szerepelt.

Turtóczki Sándor – aki egyben a bajnok MTK Hungária szakvezetője is – évek óta a magyar női U19-es válogatott „gazdája”. Marozsán akár nála is játszhatott volna, ha a piros-fehér-zöld mezt választja.

„A televízióban az U17-es, illetve az U20-as világbajnokságon is láttam játszani, remek futballista, káprázatos tehetség” – mondta az edző.

S, hogy fáj-e a szíve, hogy Dzsenifer nem a mi csapatunkat erősíti?

„Bolond lenne az, aki lemond egy ilyen futballistáról, de sajnos ez annyira irreális, hogy talán még a szívfájdalom sem jó szó. Marozsán kivételes klasszis, Európa, sőt a világ egyik legjobb játékosa, teljesen más feltételrendszerben él, futballozik, mint a mi játékosaink. Úgy gondolom azonban, hiba lenne, ha teljesen lemondanánk róla, ha nem használnánk ki, hogy a német mellett ő kötődik a magyar futballhoz, Magyarországhoz is. Jó volna őt hazahívni, élménybeszámolóra, esetleg közös edzésre kérni, igazi nagykövete lehetne a női labdarúgás hazai népszerűsítésének, a szakág elismertetésének, a tömegbázis szélesítésének” – fogalmazott a szövetségi edző.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája