David Beckham otthagyja a Los Angeles Galaxyt

2012.11.20. 08:55
null
David Beckham a bajnoki döntőben búcsúzik (fotó: Action Images)
Távozik a Los Angeles Galaxytól David Beckham. Az angol válogatott labdarúgónak ugyan élő szerződése van, de ő új kihívásokat keres.
Véget ért David Beckham és a Los Angeles Galaxy közös története. Legalábbis egyelőre. Az angol válogatott futballista ugyanis bejelentette, hogy a december elsejei, Houston Dynamo elleni MLS-döntő lesz az utolsó mérkőzése a kaliforniaiak színeiben.

Döntése azért is érdekes, mivel januárban újabb kétéves szerződést írt alá a Galaxynál, és sokan úgy gondolták, már ott is ér véget a pályafutása. Ám ő még nem gondol a befejezésre.

„Nagyszerű időszakot töltöttem a csapatnál, de még egy új kihívásra van szükségem, mielőtt visszavonulok. Az MLS-szel viszont nem zárom le a kapcsolatomat, hiszen a jövőben szeretnék tulajdonosi szerepkörben visszatérni” – áll a 37 éves klasszis által kiadott közleményben.

Beckham menedzsmentje korábban cáfolta azokat az értesüléseket, hogy az angol játékos az ausztrál A-League-ben folytatja, de ezek a hírek újra szárnyra kaptak, mint ahogy az is, hogy visszatér a hazájába.

A középpályás 2007-ben szerződött a Real Madridtól a Galaxyhoz, amellyel 2011-ben bajnoki címet nyert.
Legfrissebb hírek

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
2026.07.23. 07:30