FIFA: az ázsiai konföderáció elnökét örökre eltiltották

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.17. 19:32
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ismét örökös eltiltással büntette a korábban korrupciógyanúba keveredett Mohamed bin Hammamot, az ázsiai konföderáció (AFC) elnökét, aki egyúttal a futballal kapcsolatos minden posztjáról lemondott.
A FIFA mindezt hétfői közleményében jelentette be, hozzátéve, hogy a szervezet új etikai kódexének értelmében az etikai bizottság akkor is szankcionálhat sportvezetőket, ha azok közben megválnak tisztségeiktől. „Az életre szóló eltiltásról szóló döntést Michael J. Garcia, az etikai bizottság nyomozó kamarájának elnöke által készített jelentésre alapoztuk – áll a FIFA közleményében. – Az adatok alapján Mohamed bin Hammam 2008 és 2011 között, mind az AFC elnökeként, mind a FIFA végrehajtó bizottságának tagjaként többszörösen megszegte az etikai kódex 19-es paragrafusában szereplő előírásokat.” A 63 esztendős katari sportvezetőt, a FIFA korábbi alelnökét az etikai bizottság először tavaly büntette örökös eltiltással, mert bizonyítottnak látta, hogy elnökjelöltként a nemzetközi szövetség tavaly májusi, tisztújító közgyűlése előtt voksokat próbált vásárolni győzelme érdekében. Bin Hammam előbb a FIFA-nál fellebbezett az ítélet ellen, majd a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, de kérelmeit elutasították, ezért tavaly novemberben ismét a lausanne-i székhelyű CAS-nál kifogásolta meg a döntést. A szervezet az idén júliusban helyt adott a sportvezető fellebbezésének, ugyanakkor hozzátette, Mohamed bin Hammam nem bizonyította ártatlanságát a korrupciógyanús ügyekben.
Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik