Játékvezetés: Collina szerint Vad II a hibahatáron belül tévedett

2013.01.16. 12:53
null
Na, ennyivel volt bent! (Fotó: MTI, Földi Imre)
Pierluigi Collina, az UEFA játékvezetői bizottságának instruktora a Magyar Labdarúgás Fórumán elmondta, az ukrán–angol Eb-mérkőzésen 2.2 centiméterrel haladt át a labda a gólvonalon az ukránok meg nem adott góljánál.

A szakember elmondása szerint ezt a teniszben is használt sólyomszem technológiával határozták meg, amelynek hibahatára 3 centi, tehát a magyar játékvezetői csapat és Vad II István ezen belül tévedett.

Collina hozzátette, a hiba oka, hogy rossz helyzetben állt a gólvonali játékvezető, ezért új instrukciókat kell adniuk a bíróknak. A korábbi neves bíró látványos videókkal is illusztrálta előadását, és a gólvonali játékvezető fontosságát.

Az előadáson elhangzott: a következő szezonban már az NB I-ben is bevezetik az öt játékvezetős rendszert. Ezt Csányi Sándor MLSZ-elnök is megerősítette.

„A rendszer a tavalyi Európa-bajnokságra vált megfelelővé, így az UEFA 53 tagországa közül már bármelyik bevezetheti, és szép sorban be is fogja vezetni" – mondta Collina, kifejtve: a legfrissebb változtatás, hogy az alapvonali bíró helyettesítheti majd a vezetőbírót, ha utóbbi esetleg megsérül a meccs közben.

Hibájával az év emberei közé került: Vad II István a gólvonal-technológia ügyében fontos szolgálatot tett a világfutballnak a World Soccer szerint.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28