Labdarúgás: a hibázó magyar asszisztens az év embere lett

2013.01.16. 11:24
A tekintélyes brit szaklap, a World Soccer év végi ankétján a magyar asszisztens, Vad II István is bekerült ama nyolc személyiség közé, akik a leginkább formálták a labdarúgást 2012-ben.

A szaklap januári számában a főszerkesztő, Gavin Hamilton úgy fogalmaz: „talán váratlan jelölt” a magyar asszisztens, mindazonáltal azzal, hogy gólbíróként nem érzékelte az ukrán Marko Devics gólját az angolok elleni nyári Európa-bajnoki mérkőzésen, akaratlanul is „döntően befolyásolta a gólvonal-technológia körüli vitát”.

VAD II A HIBAHATÁRON BELÜL
Pierluigi Collina, az UEFA játékvezetői bizottságának instruktora a magyar labdarúgás fórumán szerdán elmondta: az ukrán–angol Eb-mérkőzésen 2.2 centiméterrel haladt át a labda a gólvonalon az ukránok meg nem adott góljánál, a hibahatár 3 cm.

Mint ismert, miközben a Michel Platini elnök fémjelezte UEFA kitart az öt játékvezetős rendszer mellett, a FIFA – az ügyben az utóbbi években pálfordulást bemutató Sepp Blatter elnök teljes támogatásával – az Európa-bajnokság után véglegesen letette a garast a gólvonal-technológia alkalmazása mellett, a klubvilágbajnokságon ki is próbálták.

Vad II István mellett az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává kinevezett Roy Hodgson, a Chelsea-t BL-diadalra vezető Didier Drogba, az olimpiai döntőt két góljával eldöntő mexikói Oribe Peralta, a Corinthianst góljaival Libertadores-kupa-győzelemhez segítő brazil támadó, Emerson Sheik, az első francia bajnoki címét szerző Montpellier elnöke, Louis Nicollin, Zambia Afrika-kupa-győztes válogatottjának szövetségi kapitánya, Hervé Renard, valamint Michael J. Garcia, a FIFA berkein belüli korrupciógyanús eseteket vizsgáló amerikai ügyvéd alkotja 2012 embereinek csapatát.

Mint arról korábban beszámoltunk, a World Soccer hagyományos ankétján Lionel Messi lett az év labdarúgója, Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány az év edzője, a spanyol válogatott pedig az év csapata.

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
15 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31