Sahtar: Lucescu sajnálja, hogy Willian a pénzt választotta

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 22:02
null
Willian (balra) Ukrajnából Oroszországba költözik (Fotó: Action Images)
Bár a klubok még nem jelentették be hivatalosan, a Sahtar Doneck labdarúgócsapatát irányító Mircea Lucescu nyilatkozata alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a brazil Willian az ukrán klubból az orosz Anzsi Mahacskalába igazol.

Williant a téli átigazolási időszakban többek között a Chelsea-vel is szóba hozták, ám a 24 éves támadó az Anzsit választotta, Lucescu szerint helytelenül.

„Ez az ő döntése, amit tiszteletben kell tartanunk – idézi az orosz Szport-Ekszpressz a román szakembert. – Akadt egy klub, amely hajlandó volt kifizetni a szerződésében szereplő kivásárlási összeget, Willian pedig megegyezett velük. Innentől kezdve én semmit sem tehettem. Olyan ő számomra, mint ha a fiam lenne. Próbáltam a futball oldaláról megközelíteni a dolgot, mivel meggondolatlannak vélem ezt a döntését. Hogy miért nem hallgatott mégsem rám? Vélhetően azért, mert az ügynöke és a barátai részéről nagy nyomás nehezedett rá, aminek végül nem tudott ellenállni. Ahelyett, hogy egy erős angol csapatban rendszeresen a Bajnokok Ligájában szerepelt volna olyan gárdák ellen, mint a Barcelona, a Real Madrid, a Bayern München vagy a Manchester United, ő a pénzt választotta. Nagyon sajnálom, de még egyszer mondom, ehhez joga volt.”

Willian – aki a szezon eddigi 22 tétmérkőzésén hét gól mellett 12 gólpasszt jegyzett – 35 millió euróért lesz az Anzsi játékosa, és idényenként 2.5 millió eurót keres majd az orosz csapatban. Ezzel a téli átigazolási időszak második legdrágább játékosa lesz a szintén brazil Lucas Moura mögött, akit 40 millió euróért vett meg a PSG a Sao Paulótól.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
5 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik