Eredivisie: a legjobb góllövő menekülne Hollandiából

2013.02.24. 18:09
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Vitesse csatára, Wilfried Bony a Eredivisielive honlapnak elmondta: reméli, minél előbb távozhat Hollandiából. Kérője már állítólag akadt is Oroszországból, ahol csak márciusban zárul az átigazolási időszak.

„Ha lesz lehetőségem, biztosan elhagyom Hollandiát, amilyen hamar csak lehet. Több klubbal is kapcsolatban állunk" – mondta a játékos.

A 24 éves Wilfried Bony a Chelsea érdeklődését is felkeltette, azonban a felek nem tudtak megegyezni januárban. Oroszországban még tart a téli átigazolási időszak, a csapatoknak még van néhány napjuk, ha meg akarják szerezni a gólerős futballistát.

„Nem akarok neveket említeni, de azt biztosan tudom, hogy egy orosz klub is szóba került. Talán az utolsó mérkőzésemet játszottam az Eredivisie-ben" – tette hozzá az elefántcsontparti támadó, aki két éve igazolt Hollandiába a cseh Sparta Prahából.

Bony a 2012–2013-as bajnoki idényben huszonegy mérkőzésen lépett pályára a Vitesse-ben, s ezeken huszonkét gólt szerzett; szombaton például hármat vágott a Heraclesnek.

Legfrissebb hírek

Kovács Bendegúz hosszabbított Hollandiában – hivatalos

Légiósok
2026.07.27. 20:51

Az előző idény holland meglepetéscsapatánál kötött ki Dusan Tadics

Minden más foci
2026.07.27. 15:59

Bárány Donát érkezését be is jelentette az ADO Den Haag

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 21:15

NS-infó: Bárány Donát átesett az orvosi vizsgálaton Hollandiában

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 20:30

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
2026.06.08. 08:05

Vezető videóelemzőként dolgozhat a holland élvonalban Sándor Gergely

Minden más foci
2026.05.14. 16:57

Kovács Bendegúz bemutatkozott a holland élvonalban

Légiósok
2026.04.23. 21:38

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
2026.04.08. 09:31