Dánia: a válogatottnál fél évig nem kérnek Bendtnerből

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 18:34
Nicklas Bendtnert, a Juventus dán csatárát hat hónapra eltiltotta a válogatott szerepléstől a Dán Labdarúgó-szövetség (DBU), miután a huszonöt éves játékos a hétvégén ittasan vezetett Koppenhágában.

„A szövetség tiszteletben tartja a futballisták magánélethez való jogát, azonban vannak olyan szabályok, amelyeket egy nemzetét képviselő játékosnak be kell tartania" – indokolja közleményében a dán szövetség a döntést, amellyel hat hónapra eltiltotta Nicklas Bendtnert a válogatottbeli szerepléstől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bendtnert ittas vezetésért letartóztatták Koppenhágában a hétvégén. A sérüléséből hazájában lábadozó Juve-támadót egy hajnali ellenőrzés során kapták el a rendőrök, miután feltűnt nekik, hogy egy főúton szembe megy a forgalommal.

Bendtnert az Arsenal az idény végéig kölcsönadta a Juventusnak, azonban combsérülése miatt a hórihorgas támadó december óta nem lépett pályára – az orvosok szerint legközelebb áprilisban játszhat.

Bendtner kölcsönadása óta még nem szerzett gólt az olasz csapatban; a dán válogatottban ötvenöt mérkőzésen lépett pályára, és huszonkét alkalommal talált be a kapuba.

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
Tegnap, 11:12

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Most már biztos: a dánok klasszisának véget ért a kézilabda Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.19. 20:18

Véget érhetett az Eb a nyáron Veszprémbe igazoló dán klasszisnak

Kézilabda
2026.01.19. 10:19

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49

Franciaország végig vezetve győzte le Dániát, elődöntős a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.10. 22:33
Ezek is érdekelhetik