Oroszország: Hiddink a szezon után is maradhat az Anzsinál

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 17:15
Guus Hiddink, az Anzsi Mahacsakala labdarúgócsapatának vezetőedzője azon gondolkozik, hogy meghosszabbítja a szezon végén lejáró szerződését, bár korábban felvetette, hogy a szezon végén esetleg visszavonul.
„Igen, valóban azt mondtam, hogy készen állok lezárni a pályafutásomat, ez igaz. De ha az Anzsi továbbra is ilyen ambíciózus a törekvéseiben, akkor bármi lehetséges” – nyilatkozta a Szport Ekszpressznek a holland szakember.„Most már, hogy majdnem egy éve irányítom a klubot, elmondhatom, hogy az Anzsi egy nagyon komoly klub képét alakította ki magáról, amelynek jelentős ambíciói vannak. És nemcsak Oroszországban, de Európában is. Az emberek immár komolyan veszik a csapatot, mert rendkívül elszántan tesszük azt, amit teszünk. És épp ezért rendkívül élvezem a munkát a klubnál” – mondta Hiddink.Az Anzsi jelenleg a második helyen áll a 16 csapatos orosz élvonalban, két ponttal lemaradva a listavezető CSZKA Moszvától.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
13 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
20 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14
Ezek is érdekelhetik