D. Bucuresti: Selymes Tibor feljebb lép, vezetőedző lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 15:19
Selymes Tibor lesz a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Bucuresti vezetőedzője a következő két idényben.

A magyar szakember már az utóbbi hónapokban is a Dinamo alkalmazásában állt, a klub második csapatát irányította.

Selymes a Nemzeti Sportnak elmondta, kedden írhatja alá új szerződését, és az első évben a csapatépítés lesz a feladata, majd a rákövetkező szezonban a nemzetközi szereplés kiharcolása.

Az egykori kitűnő, 46-szoros román válogatott futballista 1990 és 1993 között a Dinamo színeiben lett ismert és válogatott játékos, innen is került be először a román nemzeti csapatba, és innen igazolt Belgiumba, a Cercle Bruges-höz.

Selymes légióskarrierjét az Anderlechtben és a Standard Liege-ben folytatta, majd a Haladást és a DVSC-t megjárva Cipruson fejezte be pályafutását. Edzőként az FC Sopronnál, a Liberty Salontánál, a Sportul Studentescnél, az Astra Ploiesti-nél és az FCM Targu Muresnél dolgozott.

 

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
2025.08.23. 11:59

Hiába vezetett, kikapott a Csíkszereda az első helyezettől

Minden más foci
2025.08.17. 17:15

„Nekem a foci sosem küzdősport volt, hanem játék” – Kun Attila, a nagyváradi legenda

Minden más foci
2025.08.12. 13:07

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.14. 07:22
Ezek is érdekelhetik