Labdarúgás: a CAS-hoz fordul a Fener és a Besiktas

Vágólapra másolva!
2013.07.17. 18:29
Az európai sorozatból kitiltott mindkét török labdarúgóklub, a Fenerbahce és a Besiktas is a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, hogy bírálja felül az európai szövetség (UEFA) döntését.

Az UEFA fegyelmi bizottsága két évre tiltotta el a Fenerbahcét, amely idén a Bajnokok Ligája selejtezőjében lett volna érdekelt, az Európa Liga-indulást kiharcoló Besiktast pedig egyéves eltiltással sújtotta, mert 2011-ben a török bajnokságban mérkőzéseket manipuláltak.

A törökországi bundabotrány 2011-ben robbant ki, miután a rendőrség több mint tíz élvonalbeli mérkőzésről derítette ki, hogy manipulálták. Nyolc klub volt érintett, és 14 játékos volt a vádlottak között.

A török bíróság első fokon 93 embert ítélt el, köztük a Fenerbahce elnökét, aki több mint hat év börtönt kapott. Igaz, fellebbezett, és jelenleg szabadlábon védekezhet. A botrány kirobbanása után a Fenerbahcét, amely megnyerte a 2010–2011-es bajnokságot, a török szövetség visszaléptette a Bajnokok Ligájától.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
2026.02.04. 08:38

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Tammy Abraham visszatér Birminghambe

Angol labdarúgás
2026.01.27. 19:36

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik