Galatasaray: Mancini három évre aláírt - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.30. 20:13
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Galatasaray hároméves szerződést kötött Roberto Mancinivel, aki Fatih Terim helyét veszi át a kispadon.

Roberto Mancini alapfizetésén túl óriási prémiumokat kaphat, ha jól teljesít a Galatával (Fotó: Action Images)
Roberto Mancini alapfizetésén túl óriási prémiumokat kaphat, ha jól teljesít a Galatával (Fotó: Action Images)
Roberto Mancini alapfizetésén túl óriási prémiumokat kaphat, ha jól teljesít a Galatával (Fotó: Action Images)

ANDREA MANCINI: TOPEDZŐNEK TARTOM AZ ÉDESAPÁMAT
Roberto Mancini fia az internetről tudta meg, hogy az apja Törökországba szerződött.

A korábban a Fiorentinát (ott éppen Fatih Terimet váltotta), a Laziót, az Intert és a Manchester Cityt is irányító olasz szakember szezononként akár 9.6 millió eurót is kereshet új csapatánál.

„A Galatasaray hároméves szerződésben állapodott meg Roberto Mancinivel, a 2013–2014-es szezonnal kezdve” – áll a török klub közleményében.

Mancini az első idényében 3.5 millió eurót, 2014 és 2016 között évi 4.5 millió eurót kap majd alapfizetésként, de ez a különböző bónuszokkal (bajnoki cím, kupagyőzelem, BL-menetelés, -győzelem, Európai Szuperkupa-siker és klubvilágbajnoki cím) akár közel tízmilliót is hozhat a számlájára idényenként.

A legutóbb a Manchester Cityt irányító szakember a klublegenda Fatih Terimet váltja a Galatasaray kispadján, aki egyébiránt 2011-es kinevezése után két-két bajnoki címet és Török Szuperkupát nyert, valamint irányításával az együttes bejutott a BL-negyeddöntőjébe is.

A SÜPER LIG ÁLLÁSA
1. Fenerbahce650116–7+915
2. Rizespor641112–7+513
3. Besiktas440011–2+912
4. Trabzonspor64026–6012
5. Akhisar Belediye63128–5+310
6. Eskisehirspor63128–5+310
7. Kasimpasa63039–10–19
8. Sivasspor630312–1209
9. Karabükspor62225–6–18
10. Galatasaray51405–4+17
11. Elazıgspor621310–14–47
12. Konyaspor62045–10–56
13. Kayseri Erciyesspor51224–6–25
14. Bursaspor61234–9–55
15. Genclerbirligi61144–5–14
16. Kayserispor51134–8–44
17. Gaziantepspor61146–11–54
18. Antalyaspor50323–5–23
Legfrissebb hírek

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:42

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Jó hír Marco Rossinak is: Sallai Roland végig játszott!

Légiósok
2026.10.30. 20:54

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Huszonhét évesen visszavonul a válogatottól Sallai Roland csapattársa

Minden más foci
2026.10.29. 10:25

A Galatasaray legyőzte a Fenerbahcét, a lefújás után Sallait is lökdösték – VIDEÓ

Légiósok
2026.10.26. 21:45